Azt tudtad, hogy volt egy magyar Oasis tribute együttes Sisao néven? A Junkies-os Szekeres András nyomatta, és 2010-ben még a koncertjükön is voltam, majdnem. Az volt a baj, hogy akkoriban inkább punkzenét és ska-t hallgattam, és bár tudtam az Oasis létezéséről, jéghidegen hagyott. Így amikor a futballszurkoló barátaimmal elmentünk egy hosszabb estére, meghallgattuk a The Posh-t és a Smodati-t (egy magyar és egy olasz mod zenekart). A Smodati külön a magyar közönség kedvéért játszott egy Avanti Ragazzi Di Budapest-feldolgozást, az mondjuk tetszett. Aztán leléptünk, és iszonyatosan berúgtunk. Akkoriban amúgy a The Casual Budapest szervezett pár jó mod koncertet, a szurkolói szubkultúra is éppen újjáéledőben volt, sűrű éveket írtunk. Visszatérve a Sisao-ra: nem véletlenül bukkant föl Szekeres András neve. Övé volt a Stereomilk, azon kevés hazai zenekarok egyike, akik igényes britpop-ot adtak, ráadásul magyarul. Szekeres amúgy az utóbbi időkben nagyon visszavett: a Stereomilk neve elé már 2020-ban odakerült a „néhai” kifejezés, a Sisao pedig egy 2022-es Facebook-profilkép-csere óta nem hallatott magáról. Egyszer szívesen megnézném őket élőben.
