Régóta a látókörömben van az Editors, és szeretem (mert mindent megtalálok benne, amit a popzenében keresek). Október 30-án (pénteken) új albummal jelentkeztek, a Surface, Echo & Sound-dal, amiről én most, november 2-án (hétfőn) gyors látleletet adok (igen, négy nap az nálam gyorsnak számít). Na, vágjunk is bele. Egyrészt egy kicsit mintha felgyorsult volna a zenéjük: a Shadow című számmal a fülesemben például pont jól tudtam kocogni ma délelőtt (komikus látvány volt, ahogy kapkodtam a lábam a cinek ritmusára). Másrészt pont az Editors tanított meg arra, hogy ami gyors, az nem feltétlenül harsány: a Shadow sűrűsödő ritmusaira ráépített lassú gitár és ének láthatóan összetett és intelligens hangzást ad. Harmadrészt úgy látom, egy kicsit folkosabbra vették a figurát. A Real-ben a gitáralapok és a ritmusok, a Happiness-ben a dúdolós-kiáltós énekrész idézik az indie folk világát. Sosem állt teljesen távol tőlük, ezért nem lep meg – nekem személy szerint nem kedvencem, de az ő esetükben bejön. Szóval Tom Smith frontembernek jót tett a szólóalbum és a turné (láttam is őt élőben, yeah), az Editorok pedig jól tették, hogy tovább szerkesztették az univerzumukat a Surface, Echo & Sound-lemezzel!
Rólam
Blogot írok a brit könnyűzenéről. Hogy ki vagyok én? Nem annyira fontos. Láthatsz néha, ahogy esőkabátban vágok át a városon. Vagy talán én vagyok az, aki egy kávézóban maga mellé dobja az oldaltáskát, leül, és írni kezd.
