A Beatles sok szempontból a britpop génbankja. Egyrészt a Beatles úgy őrzött és adott tovább sok zenei kódot, mint a génbank a géneket. A sima beatzene mellett a barokk pop (Eleanor Rigby), a pszichedélia (Lucy In The Sky With Diamonds), sőt még a hard rock (Helter Skelter) vagy a későbbi shoegaze (It’s All Too Much) is részben tőlük ered. Másrészt ahogy egy génbankból bármilyen életforma újraindítható, úgy a Beatles is a mai napig sok zenekar számára alapot jelent. Mintha egész műfajok nőttek volna ki egy-egy dalukból! Harmadrészt a Beatles a közösségi emlékezet részévé vált. Szó szerint a világon mindenki ismeri, így tényleg olyan, mint egy közös kulturális DNS. Ez eddig szép, de azért rohadjak meg, azt hozzátenném, hogy a Beatles-nek könnyű volt ennyi új műfaj elődjét megalkotni, hiszen akkoriban szinte semmi nem létezett még… Kicsit úgy vagyok néha velük, mint az ipari forradalom feltalálóival: – Tényleg, a víz fölforralva gőzzé alakul, és munkára fogható? Ezt még a hülye is tudja! – gondolom mindig gonoszan, amikor Watt-ról vagy Stephenson-ról van szó. Persze, de valakinek rá kellett jönnie. Ugyanígy az ipari forradalom bölcsőjéből származó „négy liverpool-i srác” meg a stábjuk: az 1960-as években be kellett hogy üljenek a stúdióba, és minden elképesztő ötletet ki kellett próbálniuk, hogy létrejöhessen ez a zenei génbank-szerű életmű.
Rólam
Blogot írok a brit könnyűzenéről. Hogy ki vagyok én? Nem annyira fontos. Láthatsz néha, ahogy esőkabátban vágok át a városon. Vagy talán én vagyok az, aki egy kávézóban maga mellé dobja az oldaltáskát, leül, és írni kezd.
Hozzászólás